"Los Angelesben nőttem fel, ahol minden pasi beach-boy, a csajok imádják őket, úgyhogy már gyerekként komoly traumákat éltem át. Én általában olvastam, vagy otthon zenélgettem, a tengerpartra pedig csak azért jártam, hogy az utcazenészeket hallgassam! Kb. 10 éves lehettem, amikor meguntam a szomszéd srácok veréseit, és kitaláltam, hogy sportolni fogok, és akkor aztán mindenkinek mindent visszaadok! De hiába próbálkoztam küzdősportokkal, valahogy egyiket sem sikerült megtanulnom igazán. Egy idő után baromira elegem lett az osztály bénája szerepből, és az is idegesített, hogy a menő csávók folyamatosan kiröhögtek csak azért, mert alacsony és vékony voltam. Édesanyám szerencsére bátorított és mindig azt mondta, nem kell ahhoz kigyúrnia magát az embernek, hogy sikeres és elismert legyen, a lényeg, hogy valami maradandót alkosson. John Lennont állította elém példaképnek, ezért elhatároztam, hogy megpróbálom elfogadni önmagam, teszek a többiek csúfolódásaira, és én is alkotni fogok. Alig 14 évesen már dalokat írtam és zenekarokat alapítottam, tehát elkezdtem felfedezni a világ szebbik oldalát. Nem balhéztam a srácokkal, pontosabban csak a csajok miatt. (hihihi...:P) A lányok ugyanis velem osztották meg lelki problémáikat, mert őszintén megvallva, lelkileg olyan vagyok mint egy nő. Sőt alkatilag is, de mit csináljak ha anyám ilyen csajosra nelevt! Szerencsére mára már elfogadtam magam, és némi elégtétel az élettől, hogy azok, akik régen anyámasszony katonájának csúfoltak, most ugyanott élnek, ahol 20 évvel ezelőtt, és egyiknapról a másikra tengődnek. Én pedig jól keresek és modell barátnőim vannak..."